Az FPS játékokban már kismillió helyszínen járhattunk. Voltunk a II. világháború romjai között, a jelen utcáin rombolhattunk, jövőbeli Mars bázisokon duhajkodhattunk. Az Ubisoft így hát gondolt egyet, és az újítás szellemével a trópusi szigetek paradicsomát lobbantotta lángra.
Dr. Krieger szigete
Jack Carver ex-Rambo egyszerű hajóskapitányként tengeti életét a trópusi szigetvilágban, mikor Valerie, a csinos riporternő kibérli a hajóját. A békés sétahajókázásnak azonban csúnya vége lesz, ugyanis a nő eltűnik, Jack alól pedig kilövik a hajót. Az igencsak hajmeresztő videó után hősünk nekivág a szigetvilágnak, hogy megkeresse elveszett utasát. Nagyon hamar szövetségesre talál, Doyle-ra, aki videotelefonon keresztül látja el feladatokkal, és csakhamar kiderül az is, mi folyik a szigeteken. A nagyvilágtól visszavonult Dr. Krieger itt rendezte be kutatólaborját, ahol különböző vérszomjas mutánsokat tenyésztget, magát pedig zsoldoshadsereggel vette körbe. Így hát garantáltan nem fogunk unatkozni. A történetben láthatóan nem rejtettek el túl sok eredetiséget, igaz, ez a játék egyértelműen nem a történetre lett kiélezve.
Hangulatos játékmenet
Az első, ami megfogott a játékban, az a hangulat. A fejlesztők tökéletesen ragadták meg a trópusi szigetek lényegét, a szabadság érzését. A nyílt terepen szabadon barangolhatunk bármerre, anélkül, hogy láthatatlan falba, vagy átvághatatlanul sűrű növényzetbe ütköznénk. Hatalmas területeket járhatunk be, mindenféle töltés nélkül, és legfeljebb az óceán az, ami határt szabhat kóválygásunknak.
A legnagyobb erénye a pályák felépítésének, hogy ritkán járunk zárt, frusztráló bázisokon. Legtöbbször a csöppet sem nyomasztó, színes külső tereken kommandózhatunk, ami igazán látványossá teszi ezt a játékot. Nagyon sokszor pusztán a környezet miatt töltöttem vissza az állást a sokadik elhalálozásom után. Sokkal jobb a paradicsomban harcolni, mint egy lepukkant űrállomáson.
Ráadásul a megteremtett környezet érezhetően él. A növényzet lengedezik a lágy szellőben, a víz a partot mossa, madarak szelik az eget, halak úszkálnak a vízben. A szemfülesebbek még rovarokat is észrevehetnek és ez nem vicc. Az egyik pályán, ahol éjszaka kellett bolyongnom a dzsungelben szentjánosbogarakat pillantottam meg, egy másik alkalommal pedig a fűben lapítva szitakötő szállt elém. Az már csak hab a tortán, ha az ember vaddisznóba fut.
A növényzet nem csupán dekorációként van jelen a pályákon, hanem fontos eleme annak. Ugyanis két módszert alkalmazhatunk a játék során. Az egyik a Rambo stílus, a másik a lopakodós. Aki az utóbbit választja bizony komolyan kihasználhatja a terep adta lehetőségeket. Nincs is annál jobb érzés, mikor lapítunk a bokrok között, és egy rosszarcú elindul felénk, s mi már éppen azon tanakodunk, kiugorjunk-e a bokorból vadul lövöldözve, mikor ellenlábasunk tőlünk fél méterre inkább legyint és tovább áll.
A játékmenetnek egyetlen szépséghibája van, az pedig a mentési rendszerben keresendő. Ugyanis nincsen gyorsmentés. A játék mentési pont alapú, vagyis akkor ment a program, ha elérünk egy bizonyos pontra. Ez még nem is lenne baj, hiszen ezek a pontok jó helyen és megfelelően sűrűn lettek elhelyezve, legalábbis így lenne bármilyen zártterű játék esetében. Azonban a Far Cry-ban tapasztalható szabadság miatt az ember nem mindig megy arra, amerre azt a fejlesztők elképzelték. Nagyon kellemetlen tudott lenni, mikor már kilométereket tettem meg az utolsó mentési pont óta, tucatnyi hullát kitermelve, és aztán váratlan meghaltam. Hasonlóan bosszantó, mikor az ember belelép egy mentési pontba, éppen akkor, amikor az ellenség lőni kezd rá. Ilyen esetekben bizony rátörhet a csuklási roham a fejlesztőkre és felmenőikre.
Mint említettem, olykor azért kénytelenek vagyunk behatolni egy-egy épületbe, földalatti bunkerbe is. Szerencsére a legtöbb esetben ezek sem illúzióromboló, a semmiből odatermett létesítmények, hanem többnyire elhagyatott, romos katonai bázisok, vagy a zsoldosok által létesített táborok. Néha azért megszaladt az alkotók fantáziája, s egy-egy pálya erejéig futurisztikus helyszínekre is ellátogathatunk, aminek létezését erősen megkérdőjelezi az ember, de ezeken a helyeken legalább nem lesz időnk ezen gondolkodni.
További hangulati tényező a használható járművek. Van itt minden kérem, ami szem-szájnak ingere. A targoncától kezdve a különböző terepjárókon át a nyolckerekű teherautóig. Ám ha ez nem lenne elég, kipróbálhatunk különféle csónakokat, illetve lesz alkalmunk megreptetni egy sárkányrepülőt is. E járművek többsége fel lett fegyverezve, így nem egyszer nagyon hasznos társakká válhatnak.
Fegyverek, felszerelések, MI, ellenségek
Fegyverek terén is jól el lett eresztve a játék. A készítők megmaradtak a realitásnál, így BFG-re például senki se számítson. Nem, nem, a fellelhető fegyverek mindegyike ma is használatban lévő darab, igaz azok közül a legfuturisztikusabbak. Szám szerint egyszerre négyet cipelhetünk magunkkal, plusz a különféle gránátok. Ez nem meglepő, hiszen érdekes lenne tíz fegyverrel észrevétlenül lopakodni, pláne még sprintelni vagy úszni.
Apropó sprint, rohanás közben, akárcsak úszásnál, rohamosan fogy a levegőnk. Erre érdemes odafigyelni, nehogy kifulladva ugorjunk fejest a vízbe, mert garantált a fulladás.
Visszatérve a fegyverekhez, kezdetben kést és pisztolyt kapunk, ezeket aztán érdemes leváltani hatékonyabb gyilokeszközökre. Sok fegyver használja ugyanazt a töltényt, így nem egyszer pusztán stratégiai megfontolás alapján érdemes eldönteni, hogy a nagy hangú, de erős, vagy a halk és pontos, ám gyengébb puskát tartjuk-e meg. Ki-ki döntsön vérmérséklete szerint. Én bár gyengék de jobban szeretem a halkabb fegyvereket, gyorsnak kell hozzá lenni, és akkor nem lesz gond. A távcsöves puska hangos, de olykor jól jöhet, a 3. pályán lehet megszerezni, én végig használtam a játékban. Az M4-et is nagyon kedvelem, legtöbbször azt használtam, de a kombinációk száma hatalmas, érdemes kísérletezni.
Felszerelési tárgyból nincsen sok, szám szerint kettő. Az első leghűségesebb társunk, a távcső. Ez egy multifunkcionális kézi-készülék, mely alap feladatán túl afféle ellenség meghatározó is. Ha a látómezejébe kerül egy ellenséges organizmus, azonnal megjelöli és az idegállapotának megfelelő színnel feltűnteti a hollétét a radarunkon. Ez a szín lehet zöld, sárga és vörös, attól függően, mennyire cukkoltuk fel. Ráadásul e szerkezet még a hangokat is felerősíti, így kihallgathatjuk a zsoldosok csevegéseit, vagy éppen kitalálhatjuk, éppen merről akarnak bekeríteni minket. A második célszerszámunk a frappánsan CryVisionnak elkeresztelt ketyere, mely voltaképpen egy éjjellátó. Körülbelül úgy jeleníti meg előttünk a tájat, mint a Predatorok hőlátása. A környezet egyszínű szürkés, az élő elemek pedig a sárga különböző árnyalataiban világítanak.
Minden FPS, sőt, minden játék sarkalatos pontja a mesterséges intelligencia. Jelentem, a játék átment ezen a teszten. Az MI csapatban, összehangoltan támad. Például egyszer biztonságos távolból mesterlövész puskával ritkítottam a népet, mikor az egyik felkiáltott, hogy látja, hol vagyok és integetni kezdett, meg parancsokat osztogatott. Én nyugodtan folytattam a lövöldözést, mikor hirtelen leparkolt mögém egy autó és három zsoldos pattant ki belőle. Mondanom sem kell, hogy ők nevettek a végén. A zsoldosok ezenfelül kiválóan használják a tereptárgyakat fedezéknek, vagy éppen arra, hogy elrejtőzzenek. Ha zajt hallanak, azonnal előre szegezett fegyverrel a kutatásunkra indulnak, esetleg riadót fújnak, és ha nem találnak semmit, megnyugszanak (a riadót azért nem fújják le). Kisebb-nagyobb hibái persze vannak, mint például néha a folyosókról libasorban jönnek ki, mi pedig agyaggalamb lövészetet rendezhetünk. Egyszer-kétszer olyat is tapasztaltam, hogy tűzharc közben bebújtam a bezáródó ajtó mögé, és mikor visszatértem ellenlábasom már vagy nyugodt volt, vagy a terem túloldalán keresett. Viszont a legidegesítőbb hibája az MI-nek a csalás. Nem sűrűn, de a kelleténél többször esett meg, hogy kiszúrt, mikor én a sűrűben lapítottam, vagy éppen lehetetlen távolságokból talált hajszálpontosan célba.
Ezek persze mind a zsoldosokra igazak, a szörnyektől már ne várjunk sokat. A legértelmesebbje is csak elugrál előlünk, nehezítve a célba vételét. De hát ők szörnyek, nem az eszükért tenyésztik őket. Sokkal inkább az erejükért. A rémhad leggyengébbike is képes két csapással a másvilágra küldeni szegény Jacket, míg a legdurvábbak már rakétavetővel lődöznek, és körülbelül két tárnyi ólmot kell beléjük pumpálni, hogy felforduljanak. Hozzájuk képest a zsoldosok könnyű falatok, pedig köztük is akad rakétával hadokozó, pajzzsal vagy golyóálló mellénnyel felszerelkezett egyén.
Grafika, fizika, hangok, zene
Lényegében már mindent leírtam a grafikáról, amit érdemes tudni. Tömören: gyönyörű, részlet gazdag. Ha feljutunk valamilyen magasabb hegyre, egy kilométeres körzeten belül bármerre elláthatunk. A víz megjelenítése brutális, a felszínéről visszatükröződik a táj, a felhők. S mikor már azt hinnénk, mindent láttunk, a nap lenyugszik, és kezdhetjük elölről a szájtátást. A belső terepeken sem rosszabb a helyzet. A falakat rozsda, moha vagy repedések tarkítják. De a legjobb az, amikor feljutva egy kivénhedt bárkára belelőttem a falba és a keletkezett lyukakon beáradt a fény. Mindennek azonban megvan az ára. Irdatlanul magas gépigénnyel rendelkezik a játék. Egy 2.6-os procival és 256 MB-os videó kártyával felvértezett, 512 MB memóriával rendelkező P4-esen normál beállítások mellett a belső területeken jelentősen akadni kezdett. Ez persze önmagában nem lenne hiba, mert visszavéve a grafikát máris gyönyörűen futott tovább, viszont ez pontosan az a fajta játék, aminek a grafika adja az alapjait. Ha ebből visszaveszünk azon túl, hogy irdatlanul rondává tud válni, kivesszük a lényegét is, az élő dzsungel hangulatát.
Külön ki akartam még térni a fizikára. A fejlesztők itt sem aprózták el a dolgot, ám az eredményeik pöttyet kétesek. A járművek és egyéb tárgyak fizikája nagyon jól sikerült. Robbanáskor minden szerte-szét repül, az autók fennakadhatnak farönkökön, a hajók elsüllyednek, a holttestek fennmaradnak a víz felszínén. Ez eddig gyönyörű, ám most jön a de. A lelőtt jóemberek néha nagyon bárgyú módon zuhannak el, és vesznek fel vihogásra késztető testhelyzeteket.
A motor hibája még, hogy a tárgyak olykor megakadnak a levegőben, és a holttestek is sokszor a fal vagy a föld helyett a levegőt választják végső nyugvóhelynek.
Hangok terén a fejlesztők kiválóan teljesítettek. A természet hangjai tökéletesek. Éjszakánként tücsökzene szól, hallani az óceán morajlását, madarak dala száll a szélben. Szóval remek. Zene átlagos, az adott helyzetnek megfelelően váltakozik.
Végszó
A Far Cry üde színfolt az FPS-ek szürke tucatjai között. Bár a története nem valami nagy szám, az irdatlan gépigénnyel pedig ijesztgetni lehetne az egyszeri játékost, a hangulata és a grafikája az, ami igazán megéri a pénzét. Bátran ajánlom minden FPS rajongónak, de még azoknak is, akik húzódzkodnak ettől a műfajtól. Egy séta a paradicsomban bármikor megéri.
FORRÁS: LIGHTSPEED
Mikor elérhetővé vált a Far Cry letölthető (csekély 600 megás) demója, még nem tudtam mi fog várni rám. A képek szépek voltak, gondoltam magamban, megér egy próbát. Végigjátszottam azt az egy pályát, és hát� nem találtam szavakat.
"...esteledett, én pedig teljes biztonságban tudva magamat, hajóztam egy kicsiny sziget mellett. Az árbóc tetejéről kiváló rálátás bizonyult erre a csodálatos kis helyre, remekül szemrevételezhettem a gyönyörű szubkultúráját. Arcomat a szél csipkedte, játékosan fújta kedvenc piros ingem, éreztem a tökéletes harmóniát a természettel. A nyugalom ezen perceiben az történt, amire a legkevésbé számítottam: egy hatalmas robbanás. Mégpedig az én hajóm volt az, ami felrobbant. Éreztem, ahogy testem egy pillanatra a súlytalanság állapotába kerül, majd a gravitáció törvényének engedelmeskedve, tehetetlenül zuhant a hideg vízbe. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de a félelemmel kevert kíváncsiság úgy dolgozott bennem, hogy sikerült rávenni bénult testem, hogy elússzon a szigetig. Kimásztam, majd fél térdre ereszkedve kifújtam magam kissé, és körülnéztem. Mindenütt pálmafák, indák, sűrű aljnövényzet, csodálatos volt az egész. Nyugalom uralkodott az egész helyen, míg én fel nem dúltam érkezésemmel. Vajon mitől robbant fel a hajóm? Valami motorhiba lehetett? Esetleg� Csak nem?! Mi van, ha nem véletlen volt ez az egész, hanem valaki igenis akarta, hogy kis lélekvesztőm átadja magát az enyészetnek? Rálőttek volna? Bár nem láttam semmit, ettől még jöhetett a víz alól is a támadás. Gondolatmenetem itt megszakadt, nem tudtam tovább élvezni a természet szépségét, mert furcsa hangokat hallottam. Hangokat, melyen nem hasonlítanak semmilyen általam eddig ismert hanghoz. Furcsa érzés vett rajtam erőt, futni akartam. A hangok erősödtek, majd egyszer csak egy lény ugrott elő az egyik bokor mögül. Nem láttam tisztán mi volt az, csak annyit, hogy görnyedt testtartással áll ott, és valami csillog a pofájában. Szemem fókuszálásra bírtam, és csak akkor vettem észre, hogy ez a csillogó dolog egy hatalmas, már-már agyarszerű, kiálló fogazat. A hörgés folytatódott, majd a hátam mögött is felhangzott egy hasonló hang, és tőlem balra is, egészen közel, az egyik fa árnyékában. Jeges iszonyat kúszott végig a gerincem mentén, egészen a fejem búbjáig, izmaim megfeszültek, agyam ezernyi adrenalin cseppecskét fecskendezett vérembe. Az egyik alak felém ugrott, de én gyorsabb voltam, köszönhetően a jótékony adrenalinnak, futásnak eredtem úgy, ahogy még életemben soha. Az életemért futottam. Gallyak törtek a lábam alatt, indák lengedeztek előttem, én pedig egyre csak azon gondolkodtam, hogy mik lehetnek azok, amik követnek. Mert az kétségtelen volt, hogy követnek. Szinte a tarkómon éreztem azoknak a lényeknek a leheletét, képzeletemben már le is tepertek, és darabokra téptek hatalmas fogaikkal. Ebből az állapot gépfegyverek hangja zökkentett ki, melyek nem messze tőlem ugattak fel. Észrevettek. Hirtelen irányt váltottam, majd a vízbe vetettem magam ismét. Már nem éreztem olyan hidegnek, mint az előbb, sőt kifejezetten melegnek hatott, talán azért, mert testem lehűlt az izzadságcseppek hatására, melyek végiggyöngyöztek egész felületén. Már nem csak az alakok üldöztek, hanem a fegyveresek is, ki tudja miért? Kik ezek itt, és mit akarnak? Miért akarnak megölni? Ők robbantották fel a hajómat? Mik ezek a dögök? Gondolataim cikáztak, egészen megrészegítettek, kényszerítenem kellett magam, hogy lemerüljek a víz alá, ott keresve menedéket. Hirtelen megláttam egy rést az egyik vízben álló sziklában. Ez az egyetlen esélyem � gondoltam. Golyók csapódtak mellettem a vízbe, eszeveszett sebességgel, szinte éreztem, ahogy húsomba marnak. Egyre nehezebb volt kiszakadnom ezekből a réveteg képzelődésekből, de muszáj volt, el kellett jutnom a résig. Nem volt széles, éppen be tudtam magam préselni rajta, így egy kis torokba jutottam. Fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább, csak lebegtem ott, mikor megkaptam a választ fel nem tett kérdésemre. Hatalmas robbanás rázta meg a sziklát, ami nagy robajjal zúdult alá. Egyenesen rám...�
Jack Carver feljegyzéseit olvashattuk, Hölgyeim és Uraim. Mi tagadás, Jack nem szenved akut unalmi tünetektől, az már egyszer biztos. Kalandjait személyesen is végig élvezhetjük a Far Cry nevű csodálatos alkotás keretein belül. Kérem, fáradjanak közelebb!
A menü
Mielőtt belevetnénk magunkat a gémbe, érdemes körülnézni a menüben, találhatunk egy-két érdekes dolgot. Többek között a beállításoknál érdemes egy kicsit lejjebb venni a dolgokat, főleg vizuális téren, legalábbis akkor, ha felmenőink egyike nem a Nasa részvényese. Iszonyat gépigénye van a cuccnak, amit már az is enged sejtetni, hogy az installja 4 giga fölött van� Szóval nyeljünk egy nagyot, és vegyük lejjebb az igényeket. Fontos még a menüben a profiles opció, ami akkor hasznos, ha egy gépen egyszerre több ember viszi a gamét, így nem kutyulják össze egymás mentett állásait. Tulajdonképpen már csak a multiplayer opció van a campaignon kívül, ez meg úgy is egyértelmű, szóval fejes a campaign-ba!
Fájó fejjel ébredni egy idegen szigeten�
Felébredünk, körülnézünk. A képernyőn semmi szokatlan nincs, minden az Fps-ek jól bevált hagyományaihoz ragaszkodik. Életerő, alatta a páncélunk (ami jelenleg még nincs), alatta pedig a szuflánk, azaz a staminánk csíkja. A páncél dolog érdekes, legalábbis olyan szempontból, hogy ha viselünk, akkor nehezebben ismernek fel az ellenfelek, miközben mi próbáljuk becserkészni őket. Jack barátunknak ugyanis annyi esze volt, hogy pont egy Hawaii mintás ingben kellett ilyen ramazuriba keverednie, ami végül is alig rí ki a dzsungel zöldjéből� Tehát ha rajtunk a páncél, nehezebben, vagy legalábbis lassabban emelkedik az �észlelő-méter�. Ez bal oldalt van, a radarunk két oldalán. Mennél feljebb kúszik a két csík, annál feltűnőbbek vagyunk, és annál nagyobb a veszélye, hogy kiszúrnak minket. A szufla csíkról meg annyit kell tudni, hogy ha sprintelünk, akkor természetesen fogy, valamint ha víz alá merülünk, ott szintén. Csak azért mondom, hogy erre figyeljetek, mert én jártam már úgy, hogy nagy sprintet levágva futok a rám rontó ellen elől, és a vízben keresek menedéket, majd boldogan lubickolva bele is fulladtam a Mairana árokba, mert nem figyeltem a szuflamétert. Fontos még megemlíteni a radart, mint olyat. Ez hivatott ugyebár megjeleníteni az ellenfeleinket, megkönnyítendő így a dolgunkat. Csakhogy, nem adják ám ezt olyan könnyen! Az ellenfelek csak akkor tűnnek fel a radaron, ha már egyszer �szabad szemmel�, vagy �távcsővel� láttuk őket legalább egyszer. Ezután, ha esetleg eltalálnánk egyet közülük, és visszavonulót fújnánk, már látni fogjuk pontosan a helyüket, mi több, még az állapotukat is, mivel ahogy sebződnek, úgy sötétedik az őket mutató pont. Itt a játék elején teljes körű eligazítást kapunk a vezérlésről, meg a taktikákról, sőt még egy őrangyalunk is támad Doyle személyében, aki majd egy műholdas telekommunikáló bizgentyűn keresztül szórja a tanácsait és egyéb igéit. Ő nagy segítségünkre lesz, hiszen a történet egyes részeit is ő fedi fel előttünk. Természetesen nem fogunk belerokkanni a történet értelmezésébe, egyáltalán nincs túlbonyolítva, de vannak meglepően kellemes, mi több érdekes fordulatok, és annyit azért elárulhatok, hogy egy leányzó is van benne. Minden ott kezdődik, hogy elkecmergünk erre a szigetre, amit akár hívhatnánk a földi édennek is, de nem fogjuk. Hogy miért? Mondjuk, mert nyüzsög az ellenséges zsoldosoktól, akik legfőbb óhajuk, hogy a mi vérünket láthassák folyni, lesznek gatling ágyúktól, helikopterektől, mozsárágyúktól, csapdáktól, gránátoktól, aknáktól, meg mindentől, amit csak szeretnénk elkerülni. Na igen, ott vannak a kedves kis �alakok�, akiket Jack a beszámolójában emlegetett. Aki arra számított, hogy majd a gémben csak mindenféle humanoid egyedeket kell halomra lőni, az nagyon is téved! Bizony, bizony, itt vannak ezek a nyáladzó undorító alien-szerű lények, akik nem elég, hogy nagyon erősek, de felettébb mozgékonyak is, így meglehetősen kellemetlen pillanatokat fognak okozni nekünk.
Kommandózzunk!
A Far Cry azért egy remek játék, mert egyesíti a Half-Life remek, történetközpontú játékmenetét, és kemény henteléseket felmutató egyéb Fps-ek legjobb tulajdonságait. Nem lehet itt nagy mellénnyel rárontani az ellenfélre, hogy majd megmutatjuk mi nekik! Nem, nem. Itt kérem szépen taktikázni, bujkálni, ármánykodni és furmánykodni kell! A rejtőzködés, kúszás-mászás az egyik legalapvetőbb dolog a játékban, lévén meg lehetősen realisztikus próbál lenni. Ehhez adottak is a feltételek, hiszen Jack nem csak guggolva tud haladni, de le is tud hasalni, amivel szinte hang nélkül közlekedhet, valamint a célzás is jóval pontosabbá válik így. Nagyon fontos még a játékban mindenki kedvence, a mesterlövész puska használata. A gém kiváló szint szimulációval (vagy, hogy a fenébe mondják) rendelkezik, hatalmas magasságbeli eltérések vannak, amik remek alapot szolgálnak egy kis távolsági lőgyakorlathoz. Felmászunk egy magas pontra, és vállunkhoz szorítva puskánkat kilődözzük a kellemetlenkedő egyedeket. Mivel elég kevés lőszert találunk ehhez a fajta fegyverhez, takarékoskodni kell vele, és csak a legnehezebben elérhető célpontokra szabad pazarolni. Ha már itt tartunk, említsünk meg pár szót a fegyverekről. Alapból ugye van egy pisztolyunk, ami igazából nem túl hasznos, mivel nagyon gyengécske. Nem sokkal a játék kezdete után egyből össze is szedhetjük az M16-os karabélyt, ami igen csak jófajta anyag, nagyon pontos, elég erős is, és a legtöbb ellenfél ezt használja, így a lőszerutánpótlás is biztosítva van. Van még ebből a szériából az M4-es is, ami szintén nem rossz, valamint az M249-es gépágyú. Aztán itt figyelnek még a különböző halálosztó golyószórók, mint a P90-es, ami személy szerint nekem nem túl szimpatikus, mert nagyon pontatlan, és az AG36-os is hasonló ehhez. Van még természetesen shotgun is, itt nevezetesen a Jackhammer fajta, valamint egy bazi nagy rakétavető, amit nagyobb gépezetek, illetve tömegek ellen ajánlott bevetni. Végére hagytam a kést, amivel aljas módon, hátulról vághatjuk el az ellen torkát, elölről azonban nem sok esélyünk lenne vele. A kézi fegyvereken kívül természetesen egy jó akciójátékból nem hiányozhatnak a talpalávalót biztosító gránátok sem. Ezekből három fajta van, nevezetesen a sima frag, a villanó, valamint a füst gránát. Van még egy negyedik is, nevezetesen a kő, de ez nem azért lesz nagy segítségünkre, mert hatalmas kárt tenne bárkiben is (mondjuk úgy nullát), hanem mert elhajigálva elterelhetjük az őrök, zsoldosok figyelmét. Gránátokból hat darabot vihetünk fajtánként, fegyverekből viszont összesen csak négy lehet nálunk, ami nem sok, de legalább valósághű, így késztetve a játékost a taktikázásra. Érdemes még megemlíteni a különböző kiegészítő cuccainkat, mint például a távcsövet, ami rendívül hasznos jószág, hiszen nem csak arra jó, hogy bemérjük az ellenfelet, hanem még ki is hallgathatjuk vele a beszélgetéseket (!), így a történet kis részeit megismerve. Van még éjjellátó kés és hődetektor keverékének tűnő készülék is, amit Cryvision-nak neveztek el, ez azonban elemet igényel, ami ugyan töltődik magától, ám kellemetlen tud lenni a szorosabb pillanatokban, ha erre kell várni. Mindazonáltal ezt a remek kis szerkentyűt nem túl sok ideig használhatjuk a játékban, ugyanis eleve csak a második felében kapjuk meg. Na ja, meg használatával még jobban felmegy a gépigény, és elkezd ricegni a kicsike. Ha már eszközök, akkor járgányok, végső soron ezek is a javunkat hivatottak szolgálni. Más kérdés, hogy milyen sikerrel. Például a Jeep teljességgel használhatatlan, irányíthatatlan, és elég kevés sérülést is bír ki, a Buggy-ról nem is beszélve. A motorcsónak sem sokkal jobb, de azért ezt lehet használni, például a part mentén cikázva, és az ellenfelet sorozva meg lehetősen nagy károkat tudunk bevinni nekik. Ebben az a jó, hogy ők meg nem tudják a vízben használni a fegyvereiket, így maximum el tudnak bújni a parton, és sűrűn átkozódni. Igazából én azért mellőztem ezeket az eszközöket, mert a célzás nagyon macerás, úgy hogy még vezetni is kell mellette, meg egyébként is, ha felrobban a gép (nem túl sokat bírnak), akkor nagy valószínűséggel mi is ropogósra sülünk, ergo load game.
Helyszínek tekintetében ugye dominálnak a �külső�, azaz szabadban játszódó részek, de természetesen nyomulhatunk majd épületen belül is, ezek rendkívül nyomasztóak tudnak lenni. Például amikor a hatodik pálya körül megtudjuk, hogy tulajdonképpen mi is zajlik itt, és már ennek tudatában bolyongunk a kihalt épületekben, ahol már csak egy-egy neoncső vibrál, és síri csend honol, nos kérem, az tud nyomasztó lenni! Nem akarok több poént lelőni, de azt a részt még feltétlenül le kell írnom, amikor egy barlangban mászkálok, van lámpám, de ha ezt felkapcsolom, az egyenlő az öngyilkossággal, mert egyből észrevesznek; és az őrök egy hatalmas generátoron posztolnak. Kilövök egyet, erre mindenki elkezd rohangálni a sötétben, én meg futok, ahogy a lábam bírja, és kevergek a földalatti kazamatában, várom, hogy valakit puskavégre kaphassak, az ereimben lüktet a vér, és a legkisebb gyanús jelre is idegesen megrándul az újam a ravaszon. Az ellenfelek taktikáznak, körbevesznek, elbújnak, riadót fújnak, erősítést hívnak. A mesterséges intelligencia nagyon erős a játékban, remekül alkalmazkodnak a kialakult körülményekhez. Abban szinte biztosak lehetünk, hogyha megtámadunk egy tábort, azonnal feltűnik valahol a közelben egy helikopter, és már soroz is minket. Rádiókon keresztül erősítést is hívnak, és ez bizony több mint kellemetlen, azonban, ha sikerül kilőni az aktuális rangidős embert, a tábor szervezettsége némiképpen lecsökken, ekkor van esélyünk az eredményes rajtaütésen. Ha pedig nem vagyunk eredményesek, akkor ugye jön a load game nevű csodafegyver. Ehhez hozzá kell tenni, hogy ez NEM úgy megy, hogy hoppá, most átvittem ezt a nehéz részt-quicksave-továbbmegyek-lekaszálnak-quicload-folytatom onnan, ahol abbahagytam. A játékban autosave van, mégpedig meghatározott pontokon, ezen kívül nem lehet menteni, ami szerintem jó húzás volt, ugyanis a quicksave csuklóból öli meg a hangulatot, hiszen így gyakorlatilag nincs benne kihívás. Jó hír azoknak, akik mégis szeretnének kényelmesen menteni, hogy a letölthető patch (legalábbis a készítők szerint) már tartalmazza ezt a funkciót. Én nem próbáltam, ha nem így lenne, ne tessék hibáztatni!
Multiplayer
Nos, azt már tudjuk, hogy miért olyan jó a single player rész, de vegyük csak górcső alá a multi részt is, hiszen az is van ám neki! Tehát ha már végig nyomtuk a gémet (ez kb. 20 órát vesz igénybe), akkor valószínűleg sokunknak megfordul a fejében, hogy milyen lehet a többjátékos mód. Hááát, ez már közel sem sikerült olyan ütősre, mint a fent említett rész. Kezdődik ott, hogy eleve csak három játékmód van (Free for All, Deathmatch, Assault). Azért egy CTF nem lett volna rossz. A kevés mód mellé ráadásul kevés pálya is van, ami nem fogja nagyon növelni a szavatossági időt, ráadásul a pályák túl nagyok, és mire megtalálják egymást az emberek, már elmegy a kedve mindenkinek az egésztől, amit meg tudok érteni. Nem hiába no, ez a játék az egyjátékos módra lett kihegyezve!
Értékelő
Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a Far Cry a jelenlegi legjobb Fps, ami persze egy elég relatív fogalom, de a taktikai-akció-fps-ek között mindenképpen ez az über jelenleg. Már csak ha a grafikát nézzük, kapargatjuk az állunkat földről: a dzsungel kérem szépen ÉL, minden mozog, hangot ad, és egyértelmű jelét adja annak, hogy ő bizony szerves része a Far Cry csodás világának. A fűszálak hajladoznak, pillangók repkednek, szivárványszínű halacskák úszkálnak a vízben, a fehér homok a tengerparton úgy világit, hogy szinte Hawaii-on érezzük magunkat. Kövek, hegyek, bányák, víz alatti árkok, hajóroncsok, őrtornyok, függőhidak, minden van és minden a legnagyobb részletességgel kidolgozva. A katonák (míg észre nem vettek minket) beszélgetnek, azonban a legkisebb zajra gyanút fognak. Hihetetlen rugalmas a környezet, sok mindent szét lehet lőni, arrébb tolni, használni stb. Az audiovizuális élményekre a csodálatos hangok teszik fel a koronát, amit tetéznek még a zenék. A hangok kristálytisztán szólnak, és ez nem csak az emberek beszédére vonatkozik, hanem a szél susogására, a bogarak zümmögésére, a madarak csicsergésére, és mindenre! A zenéket illetően is muszáj dicshimnuszokat zengenem, ez még jobban odatesz a hangulatnak. Mikor a bánya mélyén kúsztam-másztam és azon paráztam, hogy melyik sarokból zúdítanak rám sortüzet, akkor beadott egy olyan számot, hogy a pulzusom nyomban felment 150 fölé, és azon imádkoztam, hogy meg ne ránduljon a kezemben az egér, mert akkor félrelövök, és ez jelentéktelen életem végét jelentené. De nem is kell nekünk barlang, hogy érezzük a zenék dinamizmusát, lüktető erejét: a szigeten, mikor csetepatéba keveredünk, ütemes törzsi dob kezd el szólni, ami nem kis hangulatot tud csinálni! Az irányítását tekintve különöset nem tudok elmondani, teljességgel kielégítő, mondhatnók megrögzött Fps rajongóknak semmi gondjuk nem lesz vele, és a többiek is hamar bele fognak tanulni. Én az irányítás hibájából még nem haláloztam el. Szavatosságát tekintve, mint már említettem, úgy 20 órára teszem a single player hosszúságát, de határozottan az a darab, amit az ember egy hónap elteltével szívesen végigjátszik egy nehezebb fokozaton. Na igen, ez egy másik kényes téma. Minthogy nagyon jó a MI ezért már legkönnyebb fokozaton is igen oda kell figyelnünk mit, mikor, hol és hogyan teszünk. Személy szerint én középső fokozaton nyomtam, de néha igencsak megemlegettem a programozók felmenőit, de ezt persze csak jó értelemben mondom, hiszen ha nem lenne jó a játék, nem futottam volna neki ennyiszer, egy-egy elhalálozás után. Az egyetlen komolyabb hiba, amit fel lehet hozni, az a nem tökéletes fizikai modell, de ez csak annyiban nyilvánul meg, hogy a Rag Doll nem teljesen tökéletes ( pl.: ha 200 méterről fejbe lövünk valakit sniper-rel, annál az embernél elég nagy �fejetlenség� kellene, hogy uralkodjon. Ez itt nincs meg.). Hibának róhatnánk fel a járművek használhatatlanságát, de nem tesszük, hiszen ez csak egy fajta plusz a játékban, ami végül nem sikerült éppenséggel tökéletesre, de azért nem baj, hogy benne van. Na jó, a legvégére hagytam (szemét módon) a fekete levest, a gépigényt. A minimum követelmény a következő: 1 gigás proci, 256 Mb ram, 4 giga hely, 64 Mb-os videokártya, ami támogatja a DirectX 9.0-át. Persze ezen éppen csak hajlandó elindulni minimum grafikán, ha ennél jobbat szeretnénk, akkor már keményen a zsebünkbe kell nyúlni. Ajánlott konfig: 2 gigás prockó, 512 Mb ram, minimum 128 Mb-os videokártya. Persze ezen még mindig nem fog tökéletesen futni, de hát kérem, a minőségre áldozni kell! Azt hiszem, az lesz a legjobb zárszó, ha csak annyit mondok: Kötelező Darab, és NEM csak Fps rajongóknak! Tanúskodjanak erről a számok, tessék csekkolni az értékelőt.
FORRÁS: Gamekapocs
Oldal tetejére |
AJÁNLOM AZ OLDALT
