Ugyan a Far Cry komoly előrelépés volt a maga idején, koránt sem volt tökéletes. A gépigénye magas volt, a játékmenete és az AI-ja bugos, a szörnyek pedig túlságosan felborították az addig megszokott játékmenetet. Ezen hibák ellenére is klasszikus lett a játékból, ám miután a fejlesztő Crytek az EA-hez igazolt krízist fagyasztani, az Ubisoft erőfeszítései már csak a cím konzolos megcsúfolására voltak elegendők (A legutolsó, Wii-re fejlesztett Far Cry: Vengeance volt a legrosszabb.). Így esett, hogy a mostani, hivatalosan is második részt már a cég legjobbjai, a Montreal stúdió fejlesztette. Bizony, az a részleg, akiknek a kiváló Prince of Persia és Splinter Cell játékokat is köszönhetjük. Az igazi fejlesztők távozásával viszont a kiadó merész lépésre szánta el magát, így a Far Cry 2 csupán a címében lett az előző rész utódja, azt leszámítva – sajnos, vagy épp szerencsére – semmi köze hozzá.
Történetünk egy távoli, afrikai országba kalauzol minket. Évek óta dúlt itt a véres polgárháború a két nagy frakció, a kormányzó UFLL és a lázadó gerillák alkotta APR között. Nem is zavart ez senkit különösebben, míg fel nem tűnt a színen minden idők legmegátalkodottabb fegyverkereskedője, a Sakál. A már ekkor is kétségbeesett helyzetben vergődő lakosság élete valódi pokollá változott, amint a két ellenlábas ugyanazon embertől kezdett vásárolni. Főhősünk képében egy olyan zsoldost alakítunk, akit megbízója egy nem túl bonyolultnak hangzó feladattal lát el: meg kell ölnie a Sakált. Persze ez koránt sem lesz olyan egyszerű, hisz ahogy a játék híres E3 bemutatójában is elhangzott: „Hogy állítasz meg egy embert, akinek elég hatalma van hozzá, hogy egy egész nemzetet változtasson temetővé?”
Ugyan ebben a történetben nagyon sok potencia rejlik, már itt le kell szögeznem, hogy ezzel a fejlesztők nem igazán éltek. Van ugyan egy rakás nagyon jó bevezető animáció, pazar szinkronok és mocskos helyzetek, de semmi olyannal nem találkozunk, ami tényleg beszippantana bennünket a Far Cry 2 univerzumába. Ha hasonló stílusból akarok példát említeni, akkor ott van a S.T.A.L.K.E.R., amiben jóval mélyebbre süllyedhettünk a körülöttünk lévő világ hátterébe, mint azt elsőre gondoltuk volna. Valami ilyesmi jól jönne a Far Cry 2-nek is, de ezt a ziccert kihagyták. A barátrendszer mondjuk jó ötlet. Kereken egy tucat embert választhatunk majd társunknak a sztori alatt, akik különböző mellékküldetésekkel látnak el. Ezekkel főként a saját malmukra hajtják a vizet, viszont mi is profitálhatunk belőle, mi több, ha valakivel sokat dolgozunk együtt, a reputációnkkal egyenes arányban a barátságunk is mélyül. Túl sokat sajnos így sem tudunk meg róluk, minden esetre azért lehel némi életet a koncepcióba.
Grand Theft Auto: Africa
Játékmenetében a Far Cry 2 a GTA széria nyomdokain haladva a klasszikus sand-box akció sémáit követi. Adott nekünk egy ötven négyzetkilométer területű játéktér, ahol kezdettől fogva szabadon cselekszünk. Kapunk térképet, küldetésfelvevő pontokat, járműveket és egy lehetőségekhez képest jól lefestett élővilágot. S ha ez még nem lenne elég, akkor ott a tény, hogy a küldetések elvégzéséhez millió és egy módon folyamodhatunk. Ez az a pont, amin a Far Cry 2 igazán brillírozni tud. Sok játék ígért már abszolút szabadságot a játékmenetében, de az FPS műfaj eddig egy igazán jó eredményt sem tudott felmutatni – mostanáig. Ha akarunk, odalopakodunk a kiadott célponthoz és szépen lassan, egyenként végezve az őrökkel iktatjuk ki őket. Ellenben ha épp most láttuk valamelyik Rambo filmet és szeretnénk kipróbálni az ott látottakat, csak tessék, itt van rá lehetőség! Kapjátok fel az épp megtetsző mordályt, s irány a halálzóna.
A járműhasználat az eddigi legjobb, amit FPS-ben láttam. A Far Cry és a Crysis sosem volt annyira barátja a négykerekűeknek, mint az Ubisoft új üdvöskéje. Míg ott sokszor inkább megnehezítették az ember dolgát, mint segítették volna a játékost, itt tényleg igazi mentsvárat jelenthetnek. Többször rántották már ki a hátsó felemet a halál karmaiból, mint akármelyik fegyver, a vezetési élmény pedig igazán üdítő a remek irányításnak köszönhetően. Lőni nem fogunk tudni belőlük, de nem is baj, az csak megnehezítené a dolgot. Meglepően sok típust sorakoztat fel a program, az én személyes kedvencem a géppuskával szerelt platós teherautó volt. A járgányok időről időre sérülnek, lassan pedig gomolygó füstoszlop emelkedik a motorháztető alól. Nosza, pattanjunk ki és javítsuk meg a jó öreg benzintemetőt, mindezt egyetlen kulcs segítségével. Mókás és irreális ötlet, de hála a designer-eknek nem kell mindig idegeskednünk, ha szétesett alattunk az autó és épp nem találunk másikat. Külön öröm, hogy a választék nem merül ki gépkocsikban. Van siklóernyő és motoros hajó is, sőt, ha már nem jut más, hát úszkálhatunk is a kellemes, fertőző vizű folyókban.
Maga a helyszín hatalmas és szabadon bejárható, elsőre csak úgy kapkodjuk a fejünket hihetetlen részletességén. Emitt egy állatcsorda, amott egy szavanna, arra hátrébb pedig egy őrbódé és egy maroknyi zsoldos állomásozik. A küldetések felvétele után nincs is más dolgunk, mint A pontból elkocsikázni B pontba, ott rendet rakni, majd válaszolni a telefonhívásra és elfogadni a jutalmat. Minden jármű GPS-el szerelt (na persze…), így eltévedni nem lesz könnyű, viszont ha mégis elkeverednénk, csak nyomjuk meg az 5-ös gombot, s emberünk máris kezébe kapja digitális, műholdas térképét. A fejlesztők többször nyilatkozták, hogy azért tervezték így a játékot, mert nem akarták, hogy a gamerek akár egy másodperc erejéig is kiessenek a lendületből. Bejött. Kocsikázunk, lövöldözünk, kiszállunk, majd a tűző napon igyekszünk kibogarászni, hol is vagyunk éppen. Hangulatból jeles!
A fegyverekkel már nem voltam ennyire kibékülve. A választékkal semmi bajom, sőt, a lángszóró és a molotov-koktél igazi teli találat lett. A gond az erőltetett realizmusnál kezdődik. Anno a S.T.A.L.K.E.R.-ben is sokat szidták a folyton beragadó fegyvereket. Nos akiknek azzal bajuk volt, itt komolyan szívroham közelben lesznek. A mordályok már-már röhejes sűrűséggel akadnak be, állnak le és esnek szét, ami nem elég, hogy dühítő, de még irreális is. Az ellenfelek persze soha nem szívják meg így, és emiatt bizony sokszor éreztem a dolgot direkt kitolásnak.
Ha már a GTA-val kapcsolatos a bekezdés címe, meg kell említenem, hogy a fejlesztők a különböző gyűjthető extrák tekintetében is merítettek a nagy klasszikusból. Keresgélhetünk gyémántokat (a Far Cry 2-ben a pénz szerepét töltik be, fegyverre költhetjük őket), tisztíthatunk meg checkpointokat, és vért ízzadva küzdhetünk a jobbnál jobb kijátszási százalékszámért. Hiába, ha nem rontott el, ne javítsd meg, tartja a mondás. Na meg ugye azt is gyakran halljuk, hogy a jobbtól lopni nem szégyen…
Eltévedt lövedékek
Mindez jól hangzik elméletben, s gyakorlatban is működik az első pár órában. Tekintetbe véve viszont, hogy a játékidő egyszemélyes kampányban akár a 30 órát is elérheti, már nem állja meg a helyét. A gond a küldetések közötti furikázással kezdődik. Elindulunk a kitűzött helyszínre, ám út közben szinte minden kereszteződésben harcba keveredünk. Ha pedig végre nagy nehezen odaértünk, már alig van lőszerünk, és a kedvünk is kezd elmenni az egésztől. Eleinte még azt gondolja az ember, hogy a hangulat és a helyszín egyedisége feledteti majd a monotonitást, de úgy 15 óra elteltével már ez sem ígérkezik elégnek. Az új, forradalmi gyógyítási rendszert sem tudom hova tenni. Eleinte mókás volt, hogy emberünk a H betű megnyomásakor egy csavarhúzóval szedi ki a golyót a sebből, de mindez a harcmezőn elég röhejes képet fest. A sokadik ilyen alkalommal a „Hú, de durva!” felkiáltás után már csak egy sajnálkozó mosolyra és fejingatásra tellett tőlem.
Tovább rontja az összképet a mesterséges intelligencia, pontosabban inkább annak hiánya. Borzasztó, mit össze nem bénáznak az ellenfelek. Néha már megalázó volt, amit műveltem velük közepes fokozaton, így hamar kipróbáltam, mit tud a játék a legnehezebb beállítások mellett. Pontosabb célzás és nagyobb sebzés, de más semmi. Ugyan próbálkozik az AI, pl. a katonák egyből autóba pattannak és megpróbálnak elgázolni minket, vagy épp hosszasan követnek és lőnek ránk, valahogy nem áll össze a dolog kerek egésszé. Pedig milyen régen volt már az a Halo és az a F.E.A.R.!
Adott tehát egy szuper ötlet, remek történettel és a vártnál jóval gyengébb lábon álló koncepcióval. Félreértés ne essék, a Far Cry 2 single része így is hihetetlenül élvezetes lett. Az év eddig legjobban eltalált hangulatú kampányát szállították a francia srácok, sok-sok lehetőséggel és apróságok, részletek tömkelegével. A baj talán pont az, hogy túlzásokba estek. A Far Cry 2-ben szó szerint elveszünk pár óra után, s míg ez ügyes kezekben elsülhet jól (GTA Vice City), addig minimális oda nem figyelés is az élvezet rovására mehet (San Andreas, valaki?). Ugyanilyen apróság a program nehézsége. A PC-s változatnak megvan az az előnye a konzolossal szemben, hogy a quicksave használatával akárhol menthetünk, ergo nem vagyunk rákényszerítve a safehouse-okra (Hmmm, megint GTA szag van.). Ez viszont nagyságrendekkel könnyebbé teszi a játékot, így nem csak az AI miatt mondom, hogy komolyabb fokozatokon essetek neki.
Mi lehet ezek után még mentsvár? Naná, hogy a technológiai háttér. Ezen a téren a Far Cry 2 abszolút követendő példa. A vadonatúj, belső fejlesztésű Dunia engine kiváló a hatalmas terek gyors mozgatására, a megszokottnál magasabb színvonalú részletesség mellett is. Hasonlítgatni kár a Crysis-szal, a kettő egymással össze sem vethető. Utóbbi ugyanis életszerűségben még mindig a trónon csücsül, ez azonban nem jelenti azt, hogy jobb is. Az árnyékok és a fények tekintetében a Dunia pl. fényévekkel reálisabb, mi több, átélhetőbb képet nyújt. A napszakok váltakozása talán a leginkább szemet gyönyörködtető elem az egészben. A fizikát több techdemoban is láthattuk már, de így élőben egészen más élményt nyújt a dolog. A havoc durrogtatja a petárdáit rendesen, és ezt tessék szó szerint érteni. A tűz terjed, a tárgyak és emberek ide-oda repkednek, az épületek és a növényzet pedig súlyos roncsolódást él meg kalandjaink alatt.
Mindennek meglepően alacsony ára van. Szinte minden gépen lehet találni valamilyen beállítást, amin a Far Cry 2 jól fut, s még butítva is szebb összképet nyújt a legtöbb riválisánál. Az egyedüli gond talán a terep betöltése. A motor néha megszenved a nagy helyszínek hirtelen megjelenítésével, így előfordul, hogy egyik percről a másikra a szemünk előtt jelenik meg egy hegy, vagy - rosszabb esetben – egy szakadék. Persze lehet, hogy csak nálam volt gond a két giga ram miatt, mert nem nagyon hallottam másoktól ilyesmit.
Távol Afrikától
A multiplayer a lehető legmegszokottabban kezd. Deathmatch, Team Deathmatch, Capture the Flag és Territorries különböző változataival találkozhatunk. Ugyan ez nem tűnik túl nagy számnak manapság, a Far Cry 2 hihetetlen jó módon keveri a single játékrész elemeit a multiplayerrel. Az eredmény egy valódi, tüzes-véres-mocskos öldöklés, járművekkel, beragadó flintákkal és telepített fegyverállások százaival. Az igazi nagy dobás viszont a minden platformon elérhető pályatervező program (editor), melynek lehetőségei álleejtős eredményeket szülnek netszerte. Ha valaki nem hiszi, csak vessen egy pillantást a fából tákolt Eiffel-toronyra.
AJÁNLOM AZ OLDALT
